Kicsit nosztalgikus hangulatban vagyok mostanában.

Például ma újra megnéztem Heath Ledger utolsó filmjét, ami nem kicsit szürreális, és valahol tükrözi a mostani lelkiállapotomat. Fura egyébként, mert ugyan emlékeztem bizonyos jelenetekre, de most is tudott valami újat mutatni a film.

Harcol egymással a két lényem, és valahogy egyik sem áll sose nyerésre. Sőt vesztésre sem. Olyan végtelennek tűnik ez az állapot, pedig ahogy a főszereplő Tony is mondja, semmi sem végleges...

Mégis úgy érzem, van az az állapot, ami sose akar elmúlni. Az, hogy ez a posvány bármikor is megváltozna, megjavulna. Nagyon belesüppedtem ebbe a pocsolyába.

Olyan, mintha hiába várnám a boldogságot, ha el is érkezik, egy pillanat alatt tovaillan. Így lesz, és hiába szeretném megragadni, el sose kaphatom. Magamhoz sose ölelhetem. Sose lehet teljesen és igazán az enyém.