Üres az agyam. Nem jönnek a gondolatok, és ez kicsit megrémít. Másfél napja olyan szinten öntöttek el a különbözőféle víziók képei, hogy nem is tudtam őket a fejemben rendszerezni, kategorizálni. Most úgy érzem magam, mintha egy üres kancsó lennék. Hova lett a víz? Hova lettek a gondolataim?

Sőt, mondok jobbat. Várok, de már azt sem tudom, mire. Nem merek reménykedni, ábrándozni, mert annak óriási csattanás lesz a vége. Várok, és majd talán történik valami. Biztosan fog, de nem tudnám megmondani, hogy micsoda.

Jó lesz ez nekem? Vagy nem?

Jó lenne, ha nem lebegnék ilyen fajta kétségbeesés-reménytelenség-minden mindegy állapotban. Megőrülök tőle.